Az első dokumentum, amely a területre hivatkozik Géza által, 1075-ben kibocsátott adománylevélből származik, ami „terra ultra silvam”-ként (ultra silvam ad castrum quod vocatur Turda), vagyis „az erdőn túl” formában nevezi meg Erdélyt területét. Ugyanezen században kezdtek a területre „Partes Transsylvana” (vagy mai írásmóddal "Transsilvanae") módon hivatkozni (Legenda Sancti Gerhardi, 12. század első felében), ami „az erdőn túli részeket” jelenti, és ezt a kifejezést használták a Magyar Királyságon belül is. A latin helyett a köznyelvben az „Erdőelve” kifejezést is elterjedten használták. Ennek első dokumentálása Anonymus 12. századi Krónikája (Gesta Hungarorum), amely „Erdőelvként” említi.

Az Erdő-elő, vagy régiesen Erdő-elve elnevezés nem elszigetelt. A mai Románia déli részén, a Kárpátok és a Duna között lévő, Bukarestet is magába foglaló terület, Muntenia magyar neve például Havaselve (Havasalföld). Őseink tehát az „elő”, „elve” ragokat következetesen használták valamilyen tájegység előtt található terület megjelölésére. Az érdekes az, hogy úgy Erdély, mint Havaselve valami előtt találhatók, tehát nem mögött! Ez óhatatlanul felveti a szemlélő helyzetének kérdését. Úgy tűnik, hogy e tájegységeket még a betelepülő magyarok nevezték el, a Kárpátok ívén kívülről szemlélve őket. Téves lehet tehát az az elmélet, amely az Erdély földrajzi nevet a latin megnevezés fordításaként értelmezi, sokkal inkább a latint lehet a magyar fordításaként tekinteni.

A magyar elnevezést németre is lefordították: az „Überwald” (über Walt) kifejezés számos 13. és 14. századi dokumentumban olvasható. Később a németek saját elnevezéssel „Siebenbürgennnek” („hét vár(os)”) nevezték a területet.

A román „Ardeal” név először egy 1432-ben keltezett dokumentumban olvasható „Ardeliu” néven[forrás?], ami nyilvánvalóan a magyar „Erdély” szóból alakult ki, és nincs köze a román „deal” (domb) elnevezéshez. (Példák hasonló átalakulásokra: Erdőd → Ardud, Egres (város!) → Agrus; Egyed → Adjud; Esküllő → Aşchileu; Erdőfalva → Ardeova stb.)