Temesvár város Romániában, a Bánságban. Az egykori Temes vármegye és a mai Temes megye székhelye. 312 113 lakosával Románia 3. és az Európai Unió 96. legnépesebb városa. A Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégió földrajzi központjában fekszik, és annak legnépesebb városa.

Története:

Ősi idők óta lakott hely, a 2. században római erőd állt a helyén. Várát 1212-ben említik először castrum regium Themes néven. Károly Róbert alatt királyi székhely lett, az uralkodó 1315-től 1323-ig itt tartotta udvarát. 1387-ben Garai Miklós macsói bán itt győzte le a lázadó déliek seregét. 1397-ben országgyűlés színhelye. Antonio Bonfini a 15. században szép épületekkel rendelkező mezővárosnak nevezte. Főispánja volt többek között Hunyadi János és Kinizsi Pál. 1443-ban földrengés sújtotta, vélhetően az Anjou-várpalota - hasonlóan a nagyváradi Szent László Székesegyházhoz - súlyos károkat szenvedett. A vár helyreállítását, korszerűsítését Hunyadi János kezdeményezte. 1514. június 9-én a fellázadt parasztsereg ostrom alá vette a várat, de június 15-én Szapolyai János felmentette. Dózsa György ekkor esett fogságba, s ezt követően végezték ki. Megégetésének helyét a Segítő Boldogasszony szobra jelöli a Mária-téren.

A török 1552. július 27-én heves ostrom után foglalta el. A település elestéről és Losonczy István hősi haláláról Tinódi Lantos Sebestyén emlékezett meg A vég Temesvárban Losonczi István haláláról című munkájában.

1595.V.27.: Báthory Zsigmond fejedelem Borbély Györgyöt kinevezi karánsebesi bánnak. Az új bán eredményes harcokat kezd Temesvár környékének visszaszerzésére. Sikerül jó néhány települést felszabadítania a törökök uralma alól, de Temesvárt nem.

1597.X.17.: Jósika István vezette erdélyi csapatok megkezdik Temesvár ostromát. (Tíz nap múlva elvonulnak, eredménytelenül.)

Székely Mózes és a független Erdélyi Fejedelemség hívei, közöttük a fiatal Bethlen Gábor is, a Tövis melletti 1602. július 2-i vereség után Solymos várába, majd ezt követően a török hódoltság alatt lévő Temesvár várába menekültek a Habsburg-pártiak elől. Ebben az időben jelentős számú magyar lakosság élt a városban, sőt 1602-ben Temesvár török parancsnoka tulajdonképpen egy szolnoki születésű magyar ember volt, akit Baktának neveztek születésekor, de aki keresztény hitről áttért muzulmán hitre. Innen írt Székely Mózes 1602. augusztus 20-án levelet magyar nyelven, a török szultánnak, hogy az Erdélyi Fejedelemség fejedelmi címének magadását kérje. 1603. márciusában innen indulnak a függetlenségpárti magyarok Székely Mózessel az élen Erdélyt felszabadítani a Habsburg elnyomás alól.

A Félhold uralma alól 1716-ban szabadította fel Savoyai Jenő herceg, ezzel megnyílt a lehetősége annak, hogy Temesvár fontos gazdasági központtá váljon. Az osztrákok betelepítése, illetve az etnikai és vallási sokszínűség kedvezett a lendületes fejlődésének. A mesteremberek és a kereskedők céhekbe tömörültek, és megvetették az ipar alapjait. A kereskedelemnek a Béga folyó szabályozása is kedvezett, hisz a megépített csatorna révén a városnak a vízen keresztül is kapcsolata létesült a fejlett nyugati világgal.

A 18. században a Temesi Bánság központja volt. 1732-ben ide költözött a csanádi püspök és káptalan. Római katolikus székesegyháza 1736 és 1773 között épült, és a csanádi püspökök temetkezőhelyévé vált. 1748-óta szerb ortodox püspöki székhely is. 1781-ben lett szabad királyi város. 1790. szeptember 1-jén szerb nemzeti kongresszust tartottak itt, hogy a magyarországi szerbeknek területi autonómiát követeljenek. 1849. augusztus 9-én falai alatt folyt a temesvári csata, amely a magyar honvédsereg teljes vereségével végződött.

1857-ben megnyitották a Magyar Keleti Vasút Szeged és Temesvár közti sínpályáját, amelyből sajnos mára alig maradt néhány szakasz. A mai Románia területén itt, a Bánságban haladtak át az első nemzetközi vonatjáratok.

Temesvár az ország azon városainak egyike volt, ahol megindult a tömegközlekedés, és forgalomba helyezték az omnibuszt. Ennél fontosabb, hogy 1884-ben Európában elsőként villanyárammal világították meg a főteret. A város 1941–ben kapott műszaki egyetemet, amely mára túlnőtte magát. Egyházi alapítású jogi, illetve bölcsészeti fakultással azonban már a 19. század derekán rendelkezett. A már nem létező katolikus szeminárium épületében működött intézménynek magyar, német és szerb anyanyelvű hallgatói voltak. A várfalakat urbanizációs okokra hivatkozva 1907-ben kezdték bontani.

1918-ban itt kiáltották ki az ún. Bánáti Köztársaságot. 1918 és 1920 között a város francia megszállás alatt állt, 1920-ban a nagyhatalmak Romániához csatolták, és ezzel megpecsételték multikulturális jellegét.

A román kiugrást követően, 1944 szeptember 14-én, a III. magyar hadsereg elfoglalta, de a szovjet csapatok már 16-án kiszorították a magyar-német erőket a városból. 1989-ben innen indult a kommunista rendszert megdöntő romániai forradalom. Az 1906-ban felállított Mária-szobor szomszédságában áll az a református imaház, amelynél 1989. december 15-én összegyűltek a Tőkés Lászlót védő hívek, majd élő láncot alkotva megakadályozták a tiszteletes erőszakos kilakoltatást. Az egyre gyarapodó tömegből váltak ki a rendszer megdöntését követelő fegyvertelen forradalmárok, akik békés felvonulásra, tüntetésre szólították fel a lakosságot.

A kommunizmus megsemmisítette a korábbi megvalósításokat, az iparosokat elüldözte, gyáraikat tönkretette. A gazdasági gyarapodás 1990 után vált ismét valósággá, ám a régi, neves ipari létesítmények nem kaptak elég támogatást, többségüket bezárták, lebontották vagy Bukarestbe költöztették.