Máramarossziget municípium Romániában, Máramaros megyében. A Tisza-parti város az egykori Máramaros vármegye székhelye és egykor Magyarország faiparának és sóiparának központja volt.

Története:

A város területe a bronzkor óta lakott. Itt vezetett át a fontos Tisza-völgyi kereskedelmi út.

Első említése a 11. században történik, 1231-ben Maramors, 1332-ben Zyget néven említik.

1272 és 1290 között IV. László király románokat telepített ide.

1352-ben szabad királyi város és Máramaros vármegye székhelye lett.

1459-ben Királyi sókamarahivatal és a vármegye gyűléseinek székhelye volt.

1570-től az Erdélyi Fejedelemséghez tartozott.

1733-ban III. Károly magyar király (VI. Károly császár) újra Magyarországhoz csatolta és a magyarországi rutének és a románok egyik fontos politikai és kulturális központja lett.

Egykor volt jogi akadémiája, valamint katolikus és református gimnáziuma is. 1918-ig, majd 1940-től 1944-ig újra Magyarország része, Máramaros vármegye székhelye (nem volt része az 1939-ben felállított Máramarosi közigazgatási kirendeltségnek). 1944. október 17-én került szovjet kézre.

Az első zsidók a 18. század elején érkeztek Máramarosszigetre, 1740-ben már állandó minjanjuk volt. 1785-ben 142, 1869-ben 2325, 1880-ban pedig 3380 zsidó élt Máramarosszigeten, mely a XVIII. században a haszidizmus egyik jelentős központja volt Magyarországon. A közösség létszáma a 20. század folyamán is nagy ütemben gyarapodott, így a városban 1910-ben 7981, 1941-ben pedig 10 144 zsidó élt. 1942-1943 során Máramarosszigetre sok lengyel zsidó menekült érkezett, akik különböző lengyelországi gettókból és koncentrációs táborokból szöktek meg. Máramarosszigetről összesen 12 749 zsidót deportáltak Auschwitzba.

Máramarosszigeten 2002-ben 22 zsidó nemzetiségű és izraelita vallású személy élt.