I. Ferdinánd (Alcalá de Henares, Madrid mellett, Kasztíliai Királyság, 1503. március 10. – Bécs, 1564. július 25.) a Habsburg-házból származó kasztíliai és aragón királyi herceg (infáns) és ausztriai főherceg a születése jogán, 1521/22-től Ausztria uralkodó főhercege, 1526-tól magyar és cseh király, 1556-tól német-római császár. Édesanyja I. Johanna kasztíliai királynő, édesapja I. Fülöp kasztíliai király. Ferdinánd akkor született a Habsburg-családba, mikor az a XVI. században hatalmának csúcspontján volt. Ferdinándnak öt testvére volt: egy bátyja, V. Károly német-római császár; két nővére, Eleonóra portugál, majd francia királyné és Izabella dán, norvég és svéd királyné; két húga, Mária magyar és cseh királyné és Katalin portugál királyné.

Csaknem egész életében harcolnia kellett Magyarországon a trónért és az ország megtartásáért, amelyre a Habsburg–Jagelló házassági szerződés értelmében tartott igényt. Az Oszmán Birodalommal szemben öt háborúban maradt alul és adót is kellett fizetni a Magyar Királyságért a szultánnak.

Útja a trónig

kasztíliai nemesség egy része Aragóniai Ferdinánd halála után azt szerette volna, ha az ifjabbik unoka, Ferdinánd foglalja el a trónt, és nem a számukra ismeretlen Károly. Ez azonban csak hiú ábránd volt, hiszen az elsőszülöttség elve volt érvényben, és ennek értelmében Károlyt ismerte el a kasztíliai Cortes és az aragón Corts is örökösnek. Ferdinánd segítette bátyját a spanyol viszonyok megismerésében, és hűségesen támogatta őt. A Habsburg Birodalom ekkor érte el legnagyobb kiterjedését: hozzátartozott a két fő spanyol királyság: Kasztília és Aragónia, valamint a német-római Császárság koronája, Németalföld, a Szicíliai és a Nápolyi Királyság, Ausztria, Stájerország, Karintia, Tirol, Krajna és az újonnan szerzett amerikai gyarmatok. (Az ősi svájci birtokok már évszázadok óta elvesztették jelentőségüket, majd a svájci szabadságharc után gyakorlatilag ki is kerültek a család fennhatósága alól.)

Károly eleinte jelentős győzelmeket aratott a franciák és szövetségeseik, a törökök felett. Később azonban egyre több csalódás éri, nem bír egyszemélyben egy ekkora birodalom élén állni, és egyenként lemond koronáiról fia, Fülöp és öccse, Ferdinánd javára. Fülöp nem bocsátotta meg soha, hogy apja nem rá hagyta minden országát, főleg a német-római császári cím elvesztése fájt neki.

Az 1522-es év két szempontból is döntő volt Ferdinánd életében. Ekkor kapta meg bátyjától véglegesen, a brüsszeli szerződések értelmében, az osztrák főhercegi címet, és Ausztriával együtt Stájerországot, Tirolt, Karintiát és Krajnát. Ferdinánd számára azonban teljesen idegen volt a keleti, hatalomra vágyó nemesség, neki a hispániai abszolút királyi hatalom volt természetes. Ebből konfliktusok adódtak, melyeket az is tetőzött, hogy az ifjú uralkodó még csak éppen elkezdte a német nyelv tanulását. A rendek ragaszkodása jogaikhoz feldühítette Ferdinándot, aki 1522 augusztusában Bécsújhelyen jó spanyol szokás szerint több nemesembert, a megválasztott magisztrátus tagjait kivégeztette. Ezután létrehozta az öttagú Titkos Tanácsot, mely később is fontos támasza volt a Habsburg uralkodóknak.

I. Miksa császár még 1515-ben kötötte meg a Habsburg–Jagelló házassági szerződés értelmében a kettős eljegyzést vagy esküvőt II. Ulászló magyar és cseh királlyal, amelynek értelmében valamelyik unokája majd feleségül veszi Ulászló leányát, Annát. Ahogy ez ebben a korban gyakran előfordult, az ifjú pár nem is találkozott az esküvőig. A menyegzőt 1521. május 25-én tartották Innsbruckban. Anna pont egyidős volt Ferdinánddal, 1503. július 23-án született.

Ferdinándnak felesége, Anna három fiút és tizenkét lányt szült. Az első gyermek, Erzsébet 1526. június 9-én született. Ezután egy évvel következett Miksa, Ferdinánd örököse (1527. július 31.), majd Anna (1528. július 7.), Tiroli Ferdinánd, Katalin, Stájer Károly (1540. április 3.). Anna legutolsó lánya, Johanna születésénél halt meg, 1547-ben. Anna a 26 éves házasság alatt szinte folyamatosan várandós volt.

Az 1526-os esztendő szintén sorsfordító volt Ferdinánd számára. Ekkor ugyanis elesett a mohácsi csatában Anna testvére, II. Lajos, aki Csehország és Magyarország királya volt. A magyar és cseh rendek a „szegény sógor” halála után Ferdinándot választották királyuknak. Ez a választás azonban csak Csehországban volt ilyen egyöntetű; Magyarországon ugyanis két részre szakadt a nemesség. A köznemesi párt Szapolyai Jánost választotta János néven királyává, akit a Habsburgok nagy ellensége, I. Ferenc francia király is támogatott. Az Udvari Párt Ferdinándot kiáltotta ki uralkodóvá a pozsonyi országgyűlésen. Ferdinánd erről így emlékezett meg egyik levelében: „… tisztán, szabadon és önkéntesen fogadott, választott és nyilvánított Magyarország törvényes és igaz királyának.”

A köpcsényi esküben fogadalmat tett, hogy megtartja Magyarország törvényeit és szokásait.

Ferdinánd uralkodása Magyarországon

A koronázást 1527. november 3-án tartották Székesfehérvárott Podmaniczky István nyitrai püspök közreműködésével, mivel ő volt a rangidős főpap, amíg az esztergomi érsek és veszprémi püspök nem volt felszentelve. A felesége, Jagelló Anna királyné koronázására másnap, azaz november 4-én került sor, szintén Székesfehérváron, és akit szintén a nyitrai püspök koronázott meg a fent említett okok miatt. Ez volt az utolsó székesfehérvári királykoronázás.

Ferdinándot nem a magyar jog szerint választották meg magyar királynak, hiszen mindössze 13 magyar főúr választotta meg királynak Pozsonyban, Szapolyai királlyá választását követően. Ferdinánd közben mindent megtett, hogy ténylegesen is birtokába jusson az ország, még a törökkel is felvette a kapcsolatot, hogy támadják hátba Szapolyait ha harcra kerülne sor. Később azzal próbálta lejáratni Jánost, hogy már 1526 előtt biztosan kapcsolatban állt a törökökkel és a törökkel kötött szövetségével az Oszmán Birodalom új vazallusává tette Magyarországot.

János és Ferdinánd között háború tört ki az ország uralmáért. A harcot még 1526 végén Cserni Jován kezdte meg, aki Ferdinánd alá adta magát, bár leverték, de a két király közti igazi háború ezután vette kezdetét. Ferdinánd hívei abban bíztak, hogy királyuk bátyja és más országai segítségével majd végleg legyőzi a törököket. A hadiszerencse 1527-ben nekik kedvezett, Ferdinánd fegyveresei először a Tiszántúlra, majd Lengyelországba űzték Jánost. A lengyel király nem kötött szövetséget vele, de nagyszámú lengyel zsoldost toborzott a maga részére. Jánost azonban másodszor megverte Ferdinánd, ezért az kénytelen kelletlen a törökökkel is szövetkezett, hogy hatalmát visszaszerezze. I. Szulejmán szultán támogatta Jánost, hiszen az ő érdekei azt kívánták, hogy Magyarország gyenge, megosztott, polgárháborútól tönkretett országgá váljon. 1529-ben János vissza is tért Magyarországra és a belgrádi pasa segítségével visszahódította Erdélyt és a Tiszántúlt. Közben Ferdinánd Erdélyben csatát vesztett a moldvaiakkal szemben és már akkor bebizonyosodott, hogy nem lesz képes megvédeni az országot a törököktől.

1529. július 19-én Mohácsnál Szapolyai találkozott a szultánnal és seregével. Itt a török források szerint kézcsókkal fogadta Szulejmánt. Ezzel a katonai erővel János visszaszorította Ferdinándot. A törökök Buda elfoglalása után Bécs felé vonultak. Bécs falai alatt azonban a szultán serege súlyos vereséget szenvedett. Ferdinánd ezután ellentámadásba kezdett; 1530-ban csapatai Wilhelm von Roggendorf vezetésével ostrom alá vették Budát, ám később kénytelenek voltak felhagyni a sikertelen küzdelemmel.

1530-ban római királlyá koronázták Ferdinándot. Ez a cím ugyan semmilyen birtokkal nem járt, de ez a német-római császári címet megelőző „lépcsőfok”.

1532-ben a szultán ismét Bécs elfoglalására indult. Az előrenyomulás azonban politikai okokból, mivel a török szultán értesül a Bécs alatt állomásozó (leginkább V. Károly pénzéből vásárolt) zsoldosok számáról, megtorpant Kőszegnél. A kőszegi vár ostroma nem volt igazán erélyes, mivel egyfelől a hadiszezon a vége felé közeledett, másfelől a Bécs védelmére felvonult császári csapatok gondolkodóba ejtették a törököket. A történetírás sokszor említi, hogy Kőszeg kicsiny vára és Jurisics Miklós várkapitány állította meg a török sereget, ennek azonban az erőviszonyokat tekintve nem sok alapja van.

Ferdinánd mindenre hajlandó lett volna, hogy az országot megszerezze. Propagandával próbálta Jánost befeketíteni az európai államok előtt. Szulejmánnál ráadásul évi adó fizetésébe is belement volna Magyarországért cserébe, s többször igyekezett hamis bizonyítékokkal azt elérni, hogy a szultán forduljon szövetségese ellen, aki azonban már szinte a vazallusává vált.

A szultántól igyekezett eltéríteni a moldvai fejedelmet hasztalanul, mert az szinte végig részt vett a Habsburgok elleni harcban. Közben az egyik portai politikus Lodovico Gritti titokban közeledni próbált felé és Ferdinánd abban reménykedett, hogy vele végre sikerült kivonni az útból Szapolyait. János Grittit kormányzónak tette meg és sokat köszönhetett neki uralma fenntartására nézve, hanem amikor hírét vette, hogy tárgyal a Habsburgokkal és fenyegeti őt is, akkor a két király erdélyi hívei összefogva harcban félreállították Grittit. Halálát is próbálta ürügyként felhozni Ferdinánd a Portánál, de a szultán érdekeinek megfelelően ezt a „kis eltévelyedést” megbocsátotta Jánosnak.

Ferdinánd és János hosszú küzdelem után elismerte, hogy egyikük sem tudja legyőzni a másikat, így 1538. február 24-kén Váradon a két uralkodó titkos megállapodást kötött. A szerződés két részre osztotta az országot: a keleti rész Szapolyai Jánosé, a nyugati Ferdinándé. Ezen kívül kimondta, hogy I. János halála után az egész ország Ferdinándra száll. Szapolyai János ekkor már idős volt, és sem felesége, sem fia nem lévén, elfogadta ezt a szerződést. A szerződésbe (a biztonság kedvéért) azért belevették, hogy ha esetleg Jánosnak fia születne, akkor kárpótolni kell őt egy német hercegséggel. A megállapodás mindkét fél miatt titkos volt, ugyanis ez sem Szulejmán szultánnak, sem V. Károlynak nem tetszett volna.

Ferdinánd azonban mindenről tájékoztatta Szulejmánt. Arra számított, hogy a szultán megvonja a segítséget ellenfelétől, ha rájön az árulásra. Ez így is történt, ám az 52 éves Szapolyai János meghiúsította Ferdinánd terveit: feleségül vette Izabellát, a lengyel királylányt, majd fiuk született, de ez a frigy nem sokáig tartott; 1540-ben János szívszélhűdésben meghalt. Halálos ágyán megeskette hű tanácsadóját, Fráter Györgyöt, hogy nem tartja be a váradi béke passzusát, hanem fiát, Jánost juttatja a trónra. A szerzetes Fráter György nagyon ügyes politikus volt. Állítólag Ferdinánd egyszer úgy nyilatkozott vele kapcsolatban, hogy neki mindene megvan, ami Szapolyai Jánosnak, csak „azt a barátot”, azt irigyelte tőle.

Ferdinánd sereggel jött azért, amit szépen nem adtak neki. Az 1541-es budai ostromot szintén Roggendorf vezette, 30 000 német zsoldos vonult a csecsemő király ellen. Fráter György segítséget kért a szultántól, de mire a hatalmas török sereg megérkezett, már a magyarok legyőzték a német katonákat. I. Szulejmán csellel elfoglalta Budát, és kivette a magyar király fennhatósága alól. Magyarország ezzel három részre szakadt: a Magyar Királyság (Kelet-, Északkelet-Magyarország) Ferdinánd uralma alatt, a középső területek a törökök fennhatóságában (budai pasalik), míg az Erdélyi Fejedelemséget a szultán „nagylelkűen” átengedte Jánosnak (akit legtöbbször János Zsigmond néven emlegetnek), illetve kiskorúsága idejére Izabellának és Fráter Györgynek.

Ferdinánd a további török terjeszkedéstől (jogosan) tartva megerősíttette és korszerűsíttette a magyar végvárakat. Mivel a végvárrendszer fenntartására sem voltak elegendőek a magyarországi adóbevételek, ezért a Német Birodalmi Gyűlés hatalmas összegekkel támogatta Magyarországot. A Habsburgok szorult anyagi helyzetükben hatalmas kölcsönöket vettek fel a Fugger-bankháztól, a Habsburgok finanszírozóitól, akiknek nevéből ered a magyar fukar szó. Az anyagi fedezetek között szerepeltek például a felvidéki sóbányák is. A család azonban sosem tudta kifizetni hatalmas adósságát, így a bankházat is teljes csődbe vitték.

Fráter György Buda elfoglalása után úgy gondolta, hogy az országot Ferdinánd jogara alatt kell egyesíteni. Gyalu várában ismét megegyezés született Ferdinánd és az elhunyt János király tanácsosai között, melynek értelmében Fráter György és hívei elismerik Ferdinánd királyságát, ha egyesíti Magyarországot. 1542-ben Ferdinánd, a gyalui egyezmény értelmében, 40.000 német zsoldossal megpróbálta visszafoglalni a törököktől Budát. Ez az „ostrom” sikertelen maradt (a birodalmi sereg gyakorlatilag harc nélkül visszavonult), maga Ferdinánd így nyilatkozott róla: „Nem hiszem, hogy a Birodalmat érte valaha ekkora szégyen és gyalázat.”

Az ostromot követő török hadjáratokban (1543-45) elesett Pécs, Esztergom, Tata, Fehérvár, Visegrád, Nógrád és Hatvan is. 1547-ben 5 éves békét vásárolt Szulejmántól. Ez a béke elismerte a törökök foglalásait.

1549-ben Ferdinánd és György barát ismét megkísérelték Erdély egyesítését a Magyar Királysággal. A nyírbátori szerződés kimondta, hogy Ferdinánd megkaphatja Erdélyt és a hozzá tartozó területeket, ha János Zsigmondnak ad két sziléziai hercegséget és 25 000 forintot, anyjának, Izabellának pedig 100 000 aranyat fizet. A megállapodást házassággal akarták megpecsételni. A 11 éves Jánost eljegyezték Ferdinánd legkisebb leányával, a 4 éves Johannával. Ferdinánd azonban addig nem volt hajlandó elfogadni ezt, amíg a protestáns János fel nem veszi a katolikus hitet. Ez viszont János Zsigmond (jobban mondva édesanyja, Izabella és a protestáns urak) számára elfogadhatatlan volt. A menyegzőből így semmi sem lett, Ferdinánd pedig 1551-ben Castaldo nevű olasz hadvezérét 8 000 spanyol és német katonával Erdélybe küldte. Fráter György, akit a király esztergomi érsekké, a pápa bíborossá nevezett ki, jól látta, hogy a Ferdinánd által küldött erő elégtelen Erdély katonai biztosítására annak ellenére, hogy a helyi török erők első támadását az erdélyi rendek bandériumai és a császári hadsereg közös erővel visszaverték. György barát támogatta Ferdinándot, de óvatosságból a töröknek is befizette az éves adót. Ezt Ferdinánd árulásnak értelmezte, és utasítást adott megölésére. A Castaldo által megbízott merénylők 1551. december 17-én Alvincon végrehajtották a gyilkosságot. A végrehajtás bizonyságául levágták a bíboros jellegzetesen szőrös fülét, amit Castaldo elküldetett Bécsbe. A római egyház bíborosának meggyilkolásáért a pápa felelősségre vonta Ferdinánd királyt, ő azonban a pogánnyal való összejátszással vádolta a megölt bíborost. Érvelését az egyházi vizsgálóbizottság elfogadta, és 1555-ben III. Gyula pápa a „Krisztusban legkedvesebb fiúnknak, Ferdinánd római királynak parancsából” elkövetett gyilkosság valamennyi résztvevőjét felmentette, így Ferdinánd eséllyel nézhetett az 1556-os császárválasztás elé...

Az elvetélt egyesítési kísérletet a török megtorló hadjárata követte 1552-ben. Hadim Ali budai pasa és Kara Ahmed vezetésével elfoglalták Veszprémet, majd a kettévált sereg egy része Temesvárt (védője: Losonczy István), másik része pedig Drégely várát(védője: Szondy György) foglalta el. A hadak Szolnoknál egyesültek, ezt is elfoglalták (védője: Nyáry Lőrinc). Végül Eger ostrománál megtorpantak a török hadak. A Dobó István vezette vár ellenállt, és ennek a győzelemnek lélektani hatása a magyarokra óriási volt.

Ferdinánd, Magyarország királya szempontjából Erdély elveszett. Az erdélyiek szempontjából viszont az Erdélyi Fejedelemség ekkor kapta vissza függetlenséget.

Ferdinánd Erdélyt sem tudta megtartani sokáig, ugyanis 4 évvel később, 1556-ban a törökök kiszorították Castaldo császári csapatait, és ismét János Zsigmondot emelték a trónra. Néhány sikertelen tárgyalási kísérlet után a bécsi udvar megszakította a békés politikai kapcsolatot Erdéllyel. Pontosabban az erdélyieknek hamar elegük lett a német uralomból, mert a helytartó néhány év alatt szinte az összes magyar tisztségviselőt lecserélte németekre.

1562-ben az ország középső részének visszafoglalásáról is lemondott egy időre, mert 8 évre szóló békét kötött Szulejmánnal, amelyben évi 30 000 dukát adó fizetésére kötelezte magát. Egész Magyarország megszerzéséért Ferdinánd hajlandó lett volna éves szinten 1 000 000 aranyat is fizetni a törököknek. Ehhez képest az Erdélyi Fejedelemség mindössze 10 000 aranyat kellett, hogy fizessen a Portának.

Ferdinánd a német területeken

A német területeken addig fajult a katolikusok és a protestánsok közötti ellentét, hogy 1546-ban kitört a vallásháború. A háború kitöréséhez V. Károly túlzott protestánsellenessége vezetett. Ferdinánd bátyja segítségére sietett. A döntő mühlbergi csatában fontos szerepet játszottak Ferdinánd magyar huszárjai (könnyűlovasai). Itt végleg elbukott a protestáns német fejedelemségeket tömörítő Schmalkaldeni Szövetség. Jellemző ez a magyar hadviselésre, hogy külföldön sikereket arat, míg a haza megvédésénél a nemesek önnön érdekeiket nézik, és pártharcok osztják meg őket. Ferdinánd az, aki hosszú tárgyalások után, 1555-ben megkötötte Augsburgban a vallásbékét, és lezárta a háborúskodást. Károly ezután végleg lemondott minden hatalmáról, és a világtól elvonulva egy kolostorban élte le hátralevő életét. 1558-ban öccsének engedte át a német-római császári címet, és fiára, Fülöpre hagyta Spanyolországot, a Nápolyi Királyságot, Németalföldet és az amerikai gyarmatokat. Ezzel a Habsburg család is két ágra szakadt: Fülöp utódai a spanyol Habsburgok, Ferdinánd leszármazottai az osztrák Habsburgok.

Halála

Ferdinánd császár legidősebb fiát, Miksa herceget (németül Maximiliant) 1563-ban koronáztatta meg. 1564. július 25-én halt meg Bécsben, 61 éves korában. Uralkodói nagyságát még ellenfele, Szulejmán szultán is elismerte: „Benne valóban igazságos, becsületes fejedelmet vesztettek népei” – mondta, amikor hírt kapott Ferdinánd császár haláláról (akit ő maga egyébként csak „bécsi királynak” ismert el).

Sokan Ferdinánd hibájául róják fel, hogy nem tudta a Magyar Királyság egységét megvédeni – ebben része volt bátyjának, V. Károlynak, aki az összbirodalmi érdekek alapján hozta meg politikai és katonai döntéseit és irányította öccsét is – viszont Ferdinánd katonai intézkedései, és anyagi segítsége nélkül az egész Magyar Királyság a Duna-Tisza közének sorsára juthatott volna. Testét a prágai Szent Vitus-székesegyházban helyezték örök nyugalomra.