"Erdélyt már sokan hasonlíták Svájczhoz, s ezen hasonlatnak van is némi alapja. Van helyrajzilag, mert e bérczes kis országrészt, miként Svájczot, nagyszerű havasok keretelik be. Van történelmileg, mert Erdély minden időben, miként Svájcz, a szabadság hazája volt. De Svájczhoz hasonlít bérczes kis honunk népének sokfélesége miatt is." - írta Orbán Balázs A Székelyföld leírása című klasszikus művében. Nemrég Svájc növényritkaságainak könyvét lapozva döbbentem rá, mennyire igaza volt, hiszen a képek több mint felén ugyanazok a növények mosolyogtak rám, másik részén pedig az Erdélyben élő rokonaik! Svájc és az Alpok természeti szépségeiről szebbnél szebb könyvek regélnek, de amikor hasonlókat kerestem Erdélyről, bizony nemigen találtam. Ekkor határoztam el, hogy részben járatlan ösvényeken elindulva, kétévi töretlen lelkesedéssel felkutatom Erdély természeti szépségeit, és amennyit egy könyv terjedelme lehetővé tesz, szűkebb hazánk és a nagyvilág számára is bemutatom. A millennium alkalmából megjelent Magyarország természeti kincsei című könyvem folytatásának tervezésekor arra voltam kíváncsi, megvannak-e még azok a szépséges tájak, a növény- és állatvilág, amelyet elődeink számba vettek, és milyen állapotban vannak. Már az első utam során úgy jártam Erdélylyel, mint annak idején Jókai Mór, aki erről így írt: "Huszonkilenc éve annak, hogy a világban járok: huszonkilenc napja, hogy Erdélyben járok. Huszonkilenc év alatt nem láttam annyi szépet, nem érzett szívem annyi kedves érzést, mint a huszonkilenc nap alatt Erdélyben. Minden táj, amelyre léptem, újabb tanúsága volt annak, miért szeretik az erdélyiek olyan nagyon hazájukat. Erdély nem szűnt meg bölcsője lenni minden szépnek és nemesnek." Akár a Királyhágón, akár a Törcsvári-szoroson át érkeztem Erdély földjére, mindig az volt az érzésem, hogy valami más világba, egy kis Svájcba, valamiféle kicsi földi paradi- csomba érkeztem, ahol a fű is zöldebb, mint máshol, olyan virágmezők üdvözölnek, amit csak álmaimban tudtam elképzelni, olyan növények köszöntenek, amelyet neves elődeink láttak és írtak le először; ahol olyan nevek őrzik a tájat, mint a Kicsiromlás-tető vagy Tinka néném mezeje; ahol utam során órákon keresztül kísérnek a Fogarasi-havasok csodás piramisai, Európa legszebb bükkerdői üdvözölnek; szebbnél szebb smaragdzöld domboldalak sütkéreznek a napsütésben; ahol nem kell az esőért imádkozni, és a téli hóesés után mesebeli nagy paplan alatt alszik a táj; ahol a nálunk már elfelejtett madarak hangja szól, ahol a természet szépségei megihlették az írókat és költőket, ahol a legendás Királykő van, ahol egykor Szent László járt, és örök időktől fogva maga a Teremtő, az Isten jár a csúcsokon. Erdélynek ezt az egyedülálló gyönyörűségét szerettem volna tágra nyílt szemmel, szívem minden szeretetével és tárt karokkal körülölelni és bemutatni, hogy közösen gyönyörködjünk erdélyi testvéreink természeti kincseiben. És mindezt azzal a természet iránti odaadással, amellyel Erdély egyik nagy költője, Reményik Sándor is megörökítette versében: "Szeretnék úgy belédsimulni, Természet - mint egy lehelet, mint szél fuvalma, mely alig-alig Borzolja fel az alvó vizeket, Szeretnék úgy belédsimulni, Természet - mint egy tűnő napsugár. "

Mészáros László