Brassai Sámuel (Torockó vagy Torockószentgyörgy, 1797. június 15. vagy 1800. február 13. – Kolozsvár, 1897. június 24.), nyelvész, filozófus, természettudós, az „utolsó erdélyi polihisztor”, az MTA tagja. Foglalkozott földrajzzal, történelemmel, statisztikával és közgazdaságtannal, a zene elméleti kérdéseivel, esztétikával, műkritikával is. Az oktatásügyben számos reform elindítója és előmozdítója volt; hozzájárult a korabeli tudományos eredmények népszerűsítéséhez.

Brassai Sámuel a szülői háznál sajátította el a zenét és a természettudományokat, illetve a német nyelvet. (Apja nevelési módszere abból állt, hogy a gyermek minél inkább saját erejére legyen utalva.) Miután a rendes iskolákat elvégezte, utazásokat tett Magyarországon és Erdélyben, elsősorban természettudományi szempontból; 21 éves korában nevelő volt eleinte egy Makrai, azután a gróf Bethlen családnál és természetrajzból tartott magánokórákat Erdély nevezetesebb családjainál. 1834-ben Kolozsvárra költözött, ahol megalapította a Vasárnapi Újságot. 1837-ben tanszéket nyert a kolozsvári unitárius főiskolán, ahol 1848-ig a történelmet s földrajzot, később matematikát és természettudományokat tanította; 1845-től a bölcselet tanára is volt. Az ő nevéhez fűződik az 1841-ben elfogadott tanügyi reform, melynek során az oktatás nyelve a latin helyett a magyar lett. 1848-ban az országos katonai iskola (Ludoviceum) tanárává nevezték ki, azonban a tanárságból nem lett semmi. 1848 végétől 1849 augusztusáig Bem táborában volt tiszt.

A szabadságharc bukása után Szatmár és Máramaros megyében bujkált, majd 1850-ben Pestre költözött és itt élt 1859-ig, a Gönczy Pál-féle magán nevelőintézetben tanítva. Ezután visszament Kolozsvárra s az unitáriusok főiskolájában a bölcseletet és matematikát tanította. Ugyanekkor az Erdélyi Múzeum-Egyesület hívta meg a természetrajzi tár őrének és a múzeum igazgatójának; ebben a minőségében a Mikó-kertet füvészkertté alakította át. 1862-ben lemondott az unitárius főiskolán betöltött tanári állásáról és 1000 forintos alapítványt tett a kollégium részére. 1872-ben a kolozsvári tudományegyetem megnyitása alkalmával az elemi matematika rendes tanárává nevezték ki, azonnal prorektornak választották meg; 1875–1876-ban dékán volt a matematikai és természettudományi karnál és 1879–1880-ban egyetemi rektor volt. Előadta még a szanszkrit nyelvet és összehasonlító indogermán nyelvészetet. 1877 januárjában Meltzl Hugóval együtt elindította az Összehasonlító Irodalomtörténeti Lapok-at, amelynek 1880-ig volt a szerkesztője. 1884-ben nyugalomba vonult, de ezt követően is fogadott tanítványokat és figyelemmel kísérte a tudományos világ mozgalmait. Halála előtti héten vagyonát és könyvtárát az unitárius egyházra hagyta. Temetésére tanítványa, Herman Ottó expressz levelet küldött: „Mellékelve küldök egyetlen egy gyopár virágot, melyet magam szedtem az erdélyi havasokon, tegye a ma már ravatalon fekvő jó mesteremnek, Brassai Sámuelnek szíve tájára mint utolsó üdvözletet.”