Cseres Tibor (eredeti nevén Portik Cseres Tibor, Gyergyóremete, 1915. április 1. – Budapest, 1993. május 23.) magyar író, 1987 és 1989 között a Magyar Írók Szövetsége elnöke.

A gimnáziumot Budapesten végezte. 1936 és 1938 között a Békés-megyei Közlönynél dolgozott. Versesköteteit Pálos Tibor néven publikálta (Tájkép, elöl guggolva én, 1937, Békéscsaba) "Zöld levél árnyéka", 1942.

1945-ben a Viharsarok című "munkás és parasztújság" alapítója volt, ott többek közt Liska Tiborral dolgozott együtt. A Csehszlovák Áttelepítési Bizottság tevékenykedése idején a magyarországi szlovák kisebbség, a békés-csanádi szlovák sziget" asszimilációjának okairól írt vezércikket (azt írva, hogy ez gazdasági okoknak, semmint "elnyomó kényszereknek" volt betudható).

Több évtizedig a XII. kerület, Németvölgy lakója volt.

A Magyar Írók Szövetsége 1986. november 29-én és 30-án tartott közgyűlésén választotta elnökévé Cserest, Hubay Miklós után, olyan időszakban, amikor a gyengülő kommunista hatalom az erjedés segítőjét, így ellenségét látta a szövetségben. A Kádár-rezsim mellett demonstráló kilépésre és új szervezet alapítására ösztönözték a 150-re becsült számú kommunista írót, de 1987 elejéig csak huszonnyolcan léptek ki (Almási Miklós, E. Fehér Pál, Köpeczi Béla, Moldova György, Szerdahelyi István – többen, mint Juhász Ferenc, vagy Szabó Magda azonban visszaléptek).

Cserest felszólították, hogy távolítsák el a "kemény magot" a szövetségből és vezetéséből, de ez nem történt meg. 1987-ben ezért hírzárlatot rendeltek el a szövetség köré és szilencimura ítélték a rendszert kritizáló írókat, mint Csoóri Sándor és Csurka István. A szorítás csak 1988-ban enyhült a szövetség körül. Ebben az évben a szövetség nyílt levélben – hiába – kérte a kormányt, forduljon az ENSZ-hez a romániai magyarság sorsa érdekében, a falurombolás ellen. Cseres Tibor 1989-ig volt az Írószövetség elnöke, utóda Göncz Árpád volt.