Kájoni János (románul Ioan Căianu , latinosítva Johannes Caioni) (Kiskaján, Belső-Szolnok vármegye, ~1629 – Gyergyószárhegy, 1687. április 25.) erdélyi születésű, román családból származó (maga írja: „Natus valachus sum”) ferences szerzetes, orgonista, orgonaépítő, énekszerző és -fordító, a Kájoni Kódex alkotója, amely Erdély korabeli zenei gyűjteménye.

Szolnok-Doboka megyében, Kiskájonban született, majd Kolozsváron, majd Csíksomlyón nevelkedett. Életrajzírói különbözőképpen vélekednek születési helyéről, egyesek szerint a Kolozs megyei Jegenyén született. Jobb családból származhatott, mert Judit nevű nénje a csíki nemes és nemzetes Rácz István várkapitánynak volt a felesége. Bizonyára nénje által jutott kapcsolatba a csíksomlyói ferences kolostorral is. Iskoláit a kolozsvári jezsuita atyáknál kezdte és Csíksomlyón folytatta. 1647-ben lépett be a csíksomlyói kolostorba. Tanulmányaiban való tökéletesedésre Nagyszombatba küldték, ahol tényleg a tudományokban, különösen a zene- és énekszerzésben nagy haladásra tett szert. Utána, 1655-ben pappá szentelték. A csíksomlyói rendházban kezdte papi működését, de Mikházán, Szárhegyen is teljesített szolgálatot, ahol éppen szükség volt rá.

1675-ben nyomdát alapított Csíksomlyón, egyrészt, hogy saját műveit, másrészt az iskolának szükséges tankönyveket kinyomtathassa. Nyomdaalapítási szándékát így fejezte ki a Cantionale Catholicum című egyházi énekeskönyvének előszavában: „Édes hazámnak akartam szolgálni, és másoknak is alkalmatosságot e kis munkámmal adni, hogy akadály nélkül dicsérhessék az Istent.” Népszerűsége miatt még háromszor adták ki a Cantionalét a somlyói nyomdában: 1719-ben, 1805-ben és 1806-ban. Ez a sajtó, amely a múlt század végéig működött, fontos művelődéstörténeti tényezőt jelentett a székelyföldi és a moldvai katolikusok számára. Nyomdájában először a Cantionale Catholicum című énekeskönyvet nyomtatta ki 1676-ban. Három évvel később kapott engedélyt arra, hogy tankönyveket is előállítson. Egy lengyelországi főpap mondott dicsérő köszönetet jeles tankönyveiért. A magyar szabadságharc idején, 1849-ben itt nyomtatták a Hadi Lapot, és itt készült több forradalmi kiáltvány. A kézisajtó ma a kolozsvári múzeumban látható.

1687-ben halt meg Szárhegyen, és ott nyugszik a templomkertben, jeltelen sírban. Zseniális tudását nem rejtette véka alá, de inkább kamatoztatta az egyházi énekek gyűjtésében és kiadásában, könyvek írásában, nyomdaalapításban és kiváló szerzetesi életében. Maga is komponált. Sokat dolgozott, de ezek mellett házfőnök, nevelő és főelöljáró is volt.