Rajk László (Székelyudvarhely, 1909. március 8. – Budapest, 1949. október 15.) politikus, miniszter.

Egy székely csizmadiamester fiaként született. A székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Líceumban kezdte el tanulmányait, majd 1929-től a budapesti tudományegyetem bölcsészeti karán magyar-francia szakon tanult. 1930-ban bekapcsolódott az illegális kommunista mozgalomba, 1931-ben tagja lett a KIMSZ-nek és a KMP-nek. Illegális politikai tevékenysége miatt többször letartóztatták. Tanulmányait nem folytathatta, 1933-tól építőmunkásként dolgozott. A Magyar Építőmunkások Országos Szövetsége kommunista frakciójának vezetőjeként egyik szervezője és irányítója volt az 1935. évi nagy építőmunkás-sztrájknak.

1936-ban a párt utasítására Prágába, innen 1937-ben Spanyolországba ment, részt vett a polgárháborúban. A Nemzetközi Brigád magyar zászlóaljának politikai biztosa és párttitkára volt, a harcokban súlyosan megsebesült. 1939-ben, a spanyol köztársaság bukása után Franciaországba menekült, ahol internálták.

1941 őszén pártutasításra hazatért, majd az 1945 után feleségül vett Földi Júlia lakásában bujkált. Még abban az évben itthon letartóztatták és internálták. Csaknem két és fél évig raboskodott Budapesten, majd Kistarcsán. 1944. szeptemberi szabadulása után a párt Központi Bizottságának titkára, a Magyar Front egyik vezetője, az ellenállási mozgalom egyik fő szervezője és irányítója lett. Ő készítette el e két munkáspárt előzetes megegyezése alapján a Magyar Front akcióegység-programját, amelyet 1944. október 10-én írtak alá. 1944 decemberében a nyilasok ki akarták végezni, ezért Sopronkőhidára, majd Németországba hurcolták, de bátyja, Rajk Endre nyilas államtitkár közbenjárására 1945. május 13-án szabadon engedték.

Hazatérve bekapcsolódott a pártmunkába és az országos politikába, tagja lett az MKP valamennyi vezető testületének, valamint az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek, országgyűlési képviselő volt. 1945. májustától novemberéig a budapesti pártbizottság titkára, majd 1945 novemberétől 1946. március 1-ig az MKP főtitkárhelyettese lett.

1946. március 20-tól belügyminiszter volt. E posztján a "fasiszta és reakciós csoportok" üldözése címén létrehozta az ÁVO-t, és számos vallásos, nemzeti és demokrata szellemű intézményt és szervezetet tiltott be, illetve oszlatott fel (mintegy 1500-at), megrendezte az első koncepciós pereket. Belügyminiszteri utasítására engedték ki az 1947-es "kékcédulás" választásokon törvénytelen szavazataik miatt Ries István igazságügyi miniszter által letartóztatott kommunista szavazókat. 1948. augusztus 5-én váltották le a belügy éléről, és lett külügyminiszter 1949. május 20-áig. 1948-ban Kossuth-érdemrenddel (első osztály) tüntették ki.

1949. május 30-án a kommunisták közti népszerűségére féltékeny Rákosi Mátyás és köre nyomására, koholt vádak alapján (kémkedés az imperialistáknak, együttműködés a Horthy-korszak titkosrendőrségével) tartóztatták le. A per valódi oka Rákosi vetélytárstól való félelme, illetve a korábbi magyarországi kommunisták és moszkoviták közti konfliktus kiéleződése volt. Farkas Mihály és Péter Gábor ugyancsak erős ellenérzésekkel viseltettek Rajkkal szemben. Rákosi az áldozat kiválasztásakor eleinte a mezőgazdaságban különutas Nagy Imre, illetve a népszerű Rajk között ingadozott, ám mivel Nagynak jó kapcsolatai voltak a moszkvai pártvezetésben, ezért az ő áldozatát nehezebb lett volna megindokolni.

Rajkot a Svábhegyre, egy Eötvös úti titkos ÁVO-villába szállították, ahol ügyének több szereplőjét már fogva tartották. Az első héten pszichikai ráhatással, kifárasztással, a kínzások hatására megtört, rá terhelő vallomást tett "tanúkkal" való szembesítéssel próbálkoztak nála, ő azonban ártatlanságát hangoztatta, és kérte, hogy beszélhessen Rákosival. A párt első titkára erre nem volt hajlandó, de június 7-én késő este odaküldte két miniszterét. Vallató elvtársai, Kádár János belügy- és Farkas Mihály honvédelmi miniszter igyekeztek meggyőzni Rajkot, hogy a per célja csak megfélemlítés lesz, és a halálos ítélet végrehajtására nem kerül sor. Rajk önkritikát gyakorolt, elismerte, hogy miniszteri működése során ugyan követett el hibákat, de a kémkedés vádját nem volt hajlandó vállalni. Farkas Mihály az eredménytelen próbálkozás után verette meg először, azonban Rajk ekkor még a brutális bántalmazások ellenére is minden vádat tagadott. A vád tehát változatlanul igen gyenge lábakon állt, a "bizonyítékok" még egy koncepciós ügyhöz sem bizonyultak elegendőnek, ezért Rákosi tanácsért Moszkvába utazott.

Ekkor kapcsolódtak be az ügybe a szovjet tanácsadók; Fjodor Bjelkin altábornagy, az MGB közép-európai főnöke, Jevdokimenko ezredes és Poljakov alezredes. Bár több kihallgatást ők vezettek, nevük a fennmaradt jegyzőkönyvekben nem került rögzítésre. Megjelenésükkel véget vetettek a gyanúsítottak fizikai bántalmazásának, ám akárcsak a magyar vizsgálók, a nagypolitikai elvárásait illetően ők is tanácstalanok voltak. Péter Gábor és Szücs Ernő Bjelkin altábornagy beleegyezésével levelet írt Abakumovnak, a szovjet állambiztonsági minisztérium akkori vezetőjének, hogy figyelmeztessék: Rákosi provokációra készül. A Bjelkin különgépén Moszkvába juttatott levélre azonban nem érkezett válasz. (Az évekkel később Rákosi kezébe került levél váltotta ki Péter Gábor 1953-as letartóztatását.) Bjelkinék a koncepciót Sztálinnal kidolgozó Rákosival együttműködve, a szovjet politikai érdekeknek megfelelően hangolták át az ügyet. A per célja immár a Titoval szembeni szovjet szembenállás felé történő szolidaritás hangsúlyozása volt, Rajkot és társait pedig az 1948-ban kiátkozott jugoszláv kommunistákkal való kapcsolattartással vádolták. Rajk ekkor minden ellene felhozott képtelen vádat beismert.

A per vádiratát maga Rákosi Mátyás, a párt főtitkára készítette, és Sztálin hagyta jóvá. A tárgyalásvezető bíró az a Jankó Péter volt, aki előtte már számos népbírósági perben is elnökölt. Ekkoriban hangzott el a pártvezér hírhedtté vált dicsekvése: „megvallom, sok álmatlan éjszakámba került, amíg a végrehajtás terve alakot öltött”. Rákosi a per idejére a dolgozószobájában külön hangszórót szereltetett fel, amin végigkísérhette a tárgyalás menetét, illetve egy külön telefonvonalat, amin a helyszínen levő Péter Gáboron keresztül folyamatosan instruálta a bíróságot – de a vádlottakat és a védőket is. A bírósági tárgyalást rádión közvetítették. A perben a népbíróság szeptember 24-én népellenes bűntett és hűtlenség vádjával 3 halálos ítélet hozott (az egyik a Rajké), s utána a Szovjetunió majd az összes népi demokrácia felmondta szerződéseit az „imperialista bérenc” Jugoszláviával. Az ítéletet október 15-én hajtották végre. Felesége 5 évi börtönbüntetést kapott, gyermekük nevelőintézetbe került, ahol „Kovács István”-nak hívták. Senki nem tudta, ki ő valójában. Rajk és társai perével kezdődött meg a tisztogatás a sztálini és a szovjet példát követve a párt belső köreiben is.

Még 1955 júliusában rehabilitálták, ugyanis Rákosinak nem sikerült leállítani a kommunista rendszer által korábban elkövetett törvénytelenségek felülvizsgálatát, s ebbe beletartozott Rajk László pere és kivégzése is. A szovjet-jugoszláv kibékülés és az SZKP – Sztálin bűneit feltáró – XX. Kongresszusa után Rákosi helyzete tarthatatlanná vált. Elismerte a Rajk-perrel kapcsolatos személyes felelősségét is.

1956 tavaszán Rajk Lászlóné Földi Júlia el akarta temetni a még akkor is temetetlen férjét. Hosszas egyeztetés után 1956. október 6-ára engedélyezték a rehabilitált Rajk László és társai nyilvános újratemetését a Kerepesi temetőben. A temetés százezres tömegdemonstrációvá vált. Utána az egyetemisták rendszer elleni tüntetést szerveztek.

Az 1956-os forradalom bukása után Kádárék két évre Romániába deportáltatták az özvegyet és gyermekét, ifj. Rajk Lászlót. Nagy Imrével együtt tartóztatták le őket, és ők is bent voltak a jugoszláv követségen.