Szamosközy István (latin írói nevén Zamosius) (Kolozsvár, 1570 – Gyulafehérvár, 1612. március 29.) erdélyi magyar történetíró.

Eleinte Somory László erdélyi főúr, majd Kovacsóczy Farkas kancellár neveltette, aki 1591-ben a padovai egyetemre küldte. 1592-ben Rómába utazott. 1593-ban egy régészeti munkát írt és adott ki Padovában az Erdélyben fennmaradt régi római feliratos kövekről.

Padovából visszatérőben bejárta Németországot, majd történelemírással kezdett foglalkozni.

Bocskai István fejedelemsége idején lett a gyulafehérvári káptalan levéltárnoka és udvari történetírója. Munkái közül egy jelent meg életében nyomtatásban, az Analecta lapidum, a többi napjainkig kéziratban maradt, részint elveszett. Neki tulajdonított mű a De originibus Hungaricis. Legnevezetesebb művei latinul írt magyar és erdélyi történetei, amelyeknek azonban csak töredékei maradtak ránk. Korának legkiválóbb és első hivatásos magyar humanista történetírója volt.

Az ő nevéhez kötik a finnugor nyelvrokonság első felvetését, amely még csak az obi ugorok és a magyarok nyelvrokonságára vonatkozott.