Werbőczy István (eltérő írásmódban Werbőczí, Verbőczy, Verbőczi), (1458 körül – Buda, 1541. október 13.) jogtudós, királyi ítélőmester, királyi személynök, majd Magyarország nádora.

Werbőczy Osvát és Deák Apollónia fia[1], 1460 és 1470 között született, valószínűleg Verbőcön (Ugocsa vármegye, ma Verbovec, Nagyszőlősi járás, Ukrajna); újabb írók inkább Kerepes községet (Bereg vármegye) vélik születése helyének. Felsőbb tanulmányait valószínűleg a budai, később pedig valamelyik itáliai (bolognai vagy páduai) egyetemen végezte; állítólag Bécsben is tanult. A latin és görög nyelv ismerete mellett „eleganter” beszélt németül. Kiváló szellemi képességgel megáldva, az ismeretek minden terén a legelsők közé tartozott. Teológiai és bölcseleti ismerete mellett leginkább az tanúskodik, hogy 1521-ben követségben járván V. Károly német-római császárnál Wormsban, Lutherrel vitába bocsátkozott.

A közpályán először Ugocsa vármegyében működött, ahonnan mint országgyűlési követ, az egész ország színe előtt ragyogtatta tudását és bámulatos ékesszólását. Az 1498. II. Ulászló-féle nevezetes törvények megalkotásában, melyek a köznemesség rohamos térfoglalását jelentik, már kétségtelenül közreműködött, s az a határozat, melyben II. Ulászló örökös nélküli elhalálozása esetére a nemzet királyválasztási joga s ahhoz való ragaszkodása nyert kifejezést, egyenesen az ő befolyásának tulajdonítható; előjátéka volt ez az 1505. évi rákosi végzéseknek. Az 1500-as és 1501-es országgyűléseken a köznemesség szóvivője és vezére volt. Ő fogalmazta meg azt a királyhoz intézett felterjesztést, amelyben a nemesség sérelmeinek tolmácsolása mellett a főrendek bandériumainak kiállításáról, a főpapok dézsmaszedésének törvényszerű gyakorlásáról kérik a királynak erélyes rendelkezését. Politikai sikereinek azonban egyik legszebbike az 1505. évi rákosi gyűlés híres végzése a nemzeti királyság visszaállítása tárgyában. A köznemesség ragaszkodását Werbőcyhez bizonyítja az a páratlan eset, hogy a hazának és köznek tett jószolgálatai elismeréséül portánként két dénár jutalmat szavazott meg neki az országgyűlés.

II. Lajos uralkodása első éveiben Werbőczy többnyire külföldön tartózkodott. 1517-ben királyi személynök lett és különböző dalmáciai megbízásokat kapott az országgyűléstől. A török támadások veszedelme mindegyre fenyegetőbbé vált, és ezért Werbőczi Velencében, Rómában, Wormsban, majd Nürnbergben járt, mindenütt a török elleni segély kieszközlése érdekében fáradozott, de küldetése nem járt sikerrel. Visszatérve, az országot a legnagyobb zűrzavarban találta. A pártküzdelmek utolsó fázisa az 1525. június 24-ei országgyűlésen következett be, amely Werbőczyt emlékezetes nagy beszéde után Magyarország nádorává megválasztotta, a nagyurak azonban megbuktatták. A mohácsi vész alatt egyik felső-magyarországi várában, Dobronyán élt visszavonulva.

Szapolyai János királlyá választásakor kancellárjává és tanácsosává tette. Megjárta időközben Konstantinápolyt is királya érdekében. A király, halála esetére, fia egyik gyámjául őt nevezte ki. Mindamellett politikai fontossága nem volt a jelentős tényezők sorában. Bírói pályán kezdte közéleti szereplését és ott is végezte. Werbőczi Budavár első megszállása után is helyén maradt, elvállalta a renegát szerepét. A szultán kinevezte a meghódolt keresztények bírájává – tíz forint napidíjjal. Azonban békétlenségével, veszekedéseivel a szultán haragját vonja a fejére, ezért a „tiszteletére” rendezett lakomán, 1541-ben Budán, 83 éves korában megmérgezték. Különös fintora a sorsnak, hogy bár Werbőczy István híres gyűjteményébe (Tripartitum) több zsidóellenes intézkedést is bevett, hamvai mégis az akkori budai zsidó temetőben (Alagut utca–Pauler utca–Attila út közti területen) porladnak.

Fiával, Imrével a család férfiága kihalt, lánya Erzsébet az Aspermonth grófi ház egyik őse.